Szórakozás

Jöhet a második gyermek Bálint Antóniánál

Az egykori szépségkirálynő imádja, hogy édesanya. Bármikor szívesen bevállalna egy második gyereket.

Fenekestül felfordult az élete Bálint Antóniának, mióta édesanya lett. Az egykori szépségkirálynő még mindig kirobbanó formában van, amelyet nem csak a remek génekenek köszönhet. „Egy ideje fokozottan igyekszem odafigyelni arra, hogy mit eszem. Sajnos volt olyan szakasza az életemnek, mikor egyáltalán nem figyeltem rá. Meg is lett az eredménye” – árulta el a Hír24-nek egy fitneszrendezvény sajtótájékoztatóján a szépség.

Talán ő maga se számított rá, de mióta édesanya lett, az életmódja is megváltozott. „Korábban nem volt rendszer az életemben, de a kislányom születése óta ez nem így van. Napirendünk van, így az étkezések rendszerességét is jobban be tudom tartani. A gyerek miatt pedig sokkal jobban megválogatom, mi kerül az asztalra. Anyukaként teljesen megváltozott a szemléletem az életmód terén” – nyilatkozta Bálint Antónia, aki szívesen bevállalna egy második gyermeket.


„Szerintem anyukának lenni egy csodás dolog. Persze vannak fárasztóbb periódusok, de ez elvész amellett a sok szeretet mellett, amit a gyerek ad. Ha a sors úgy hozná, szívesen bevállalnék egy második gyereket. Ám jelenleg erre nem sok esélyt látok. Nincs senki az életemben, akivel családalapítást terveznék. Későn szülni pedig nem szeretnék” – mondta Bálint Antónia, aki boldogan éli mindennapjait egyedülálló anyukaként is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik