Szórakozás

Elképesztő hír a kómából visszatért magyar színészről

Törőcsik Mari töretlen lendülettel dolgozik, pedig súlyos betegsége óta nem múlt el minden egészségügyi problémája. Ráadásul sorra veszíti el barátait, ami szintén megviseli.

A művésznő legutóbb a Hír24-nek elmondta, továbbra sincs rendben a keze, ami vélhetően korábbi állapotából maradt vissza. Törőcsik Mari 2008-ban életveszélyes állapotban intenzív osztályra került. Sokáig kómában volt, de aztán szervezete annyira erősnek bizonyult, hogy sikerült felépülnie, pedig annak idején sokan aggódtak az életéért. A színésznő helyzetét tovább nehezítette, hogy férje korábban balesetet szenvedett, eltörte a vállát. Ezt követően váratlanul elveszítette legjobb barátját, Garas Dezsőt is.

Törőcsik Mari a napokban a Reflektor magazinnak adott interjújában beszélt a gyászról és egy igencsak meglepő dolgot is elárult magáról. Azt állítja, nem tud fellépni, csak akkor, ha színpadi szerepet kell elmondania. Egyébként állítólag gombóc van a torkában.

„Valamit előadni, én, mint Törőcsik Mari, egyszerűen képtelen vagyok. Fizikális rosszullét fog el” – mondta a színészlegenda, aki azt is hozzátette, ezt sokan nem hiszik el neki, pedig így van.

A közelmúltban Varnus Xavér is kételkedett Töröcsik Mari ezen állításában, amikor felkérte, hogy szerepeljen orgonaestjén. Xavérnak végül sikerült meggyőznie a színésznőt, sőt Garas Dezsőt is, aki azonban még az előadás előtt elhunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik