Szórakozás

Halálközeli élményéről vall a magyar híresség

Megpillantotta az alagút végét a műtőasztalon Dévényi Tibor. A híres lemezlovas azóta sem felejti transzcendens élményét.

 

Halálközeli élményét elevenítette fel Dévényi Tibor. A lemezlovast súlyos autóbaleset érte, az azt követő protézisműtétekor komplikáció lépett fel. Tibi bácsi pedig azt állítja, ekkor pillantotta meg azt a sokat emlegetett bizonyos folyosót a végén fénnyel, ahol nem más, mint elhunyt keresztapja várta.

A híresség elmondta, az esetet megelőzően nagyon szkeptikusan állt hozzá mások halálközeli élményeiről szóló történeteihez, és tulajdonképpen azon is nagyon meglepődött, amit látott. “Igaz, egy halott szerettem várt, de nem a legközelebbiek közül, édesanyám és édesapám például pont abban az évben haltak meg, mégsem őket láttam a folyosó végén” – mesélte Dévényi Tibor. “A fehér fény, amit láttam, nagyon megnyugtató volt” – tette hozzá a lemezlovas, akit nem altatásban, hanem érzéstelenítéssel operálták.

“Pár perc telhetett csak el, megint ott voltam egy műtőasztalon, magamhoz tértem, láttam az orvosok riadtak, akkor tudtam meg, hogy komplikáció lépett fel” – mesélte Tibi bácsi, akinek az egész világlátása megváltozott a történet óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik