Szórakozás

Kislányt tett nővé Lakatos Márk. Nézze meg, hogyan!

Ki gondolná, hogy egy magas, vékony, modell alkatú lány is lehet elégedetlen a testével.

A legtöbb nő szívesen cserélne a 21 éves Mali Krisztivel, hiszen gyönyörű alakja sokak számára irigylésre méltó. Ő mégis Lakatos Márkhoz fordult, hogy változtasson rajta.

Többnyire arról hallunk, olvasunk nap, mint nap, hogy kövéren milyen nehéz az élet és a túlsúlyos emberek – főként a hölgyek – lelkileg tönkremennek, ha nem tudnak lefogyni, ezért inkább az evésbe, nassolásba menekülnek. Nos, Krisztivel épp az ellenkezője történt… Nem bírta elviselni vékony, fiús alakját, rosszul érintette, hogy nincs melle és 21 éves kora ellenére még mindig kislánynak érezte  magát.

Lakatos Márkot kereste fel a lány, hogy az átalakító mester segítsen változtatni külsején, mert túl vékonynak, a tükörben szinte pálcikának látja magát és szerinte magas, fiús alkata egyáltalán nem nőies. Márk és szakértő csapata természetesen felkészülten várták Krisztit és azonnal kezelésbe is vették, mindent megtettek, hogy a lány elégedett és boldog legyen a végeredménnyel. Hogy mi volt a kérése? Mivel utálja fiús testalkatát, új melleket szeretett volna és csinosabb ruhákat, illetve megtanulni, hogyan öltözhetne igazán nőiesen, hogy ne csak a kislányt lássák benne. Ez azért is volt fontos számára, mert szerelme egy 12 évvel idősebb férfi, és Kriszti azt szeretné, ha párja végre nem egy aranyos kislányt, hanem az igazi, nagybetűs nőt látná benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik