Szórakozás

Egymás után törli ismerőseit VV Attila?

Értetlenül áll a dolog előtt VV Annamari, aki a napokban vette észre, hogy Attila törölte őt az ismerősei közül.

Nincs szerencséje a világhálóval VV Annamarinak. A villa egykori fura lányának korábban közösségi oldalát törték fel, s több mint kétezer ismerősét törölték. Annamari akkor teljesen felháborodott, ám mivel tudta ki állhat a dolog hátterében, nem kereste az okokat. „Bár bizonyítékom nincs rá, mégis biztosan tudom, hogy ki tette ezt. A párom exfelesége nehezen viseli el, hogy már nem az övé az, ami most az enyém. A féltékenységi rohamait pedig így éli ki” – nyilatkozta akkor az egykori realityszereplő. A mostani esetre azonban nem találja a választ VV Annamari. Villabéli cimborája, Attila ugyanis minden előzmény nélkül törölte őt az ismerősei közül.

„Hatalmas nagyot csalódtam Attikában! Nem tom mit követtem el ellene, de a tahósága már kissé elszomorít!” – írta közösségi oldalán VV Annamari, aki nem érti, hogy Attila miért viselkedik így. Bár a fura lány több levelet is írt volt játékostársának, hogy megtudja, mi állhat a dolog hátterében, ezidáig nem érkezett válasz ezekre. Azonban nem a bombanővé lett egykori játékos az egyetlen, akitől virtuálisan megszabadult VV Attila. Korábban ugyanis a dumagépet, azaz VV Fecót törölte ismerősei közül. Attila egyelőre nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik