Szórakozás

7 és fél milliót raboltak a szegedi ékszerboltból

24.hu
24.hu

2012. 04. 05. 13:19

Mintegy 7,5 millió forint értékű arany ékszert vitt el az a három szerbiai férfi, akiket szerda délelőtt a bűncselekmény elkövetése után nem sokkal elfogtak a mórahalmi rendőrök.

Szerdán délelőtt 10 óra után szólalt meg Szeged belvárosának egyik – arany ékszereket is árusító – üzletének riasztója, jelezve, hogy baj történt – mondta el a Szeged24 érdeklődésére Szenti Szablocs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Három fekete ruhás férfi sétált be a boltba, ahol a bent lévő két eladót könnygázspray-vel lefújva ártalmatlanná tették és egy sporttáskába jelentős mennyiségű ékszert pakoltak be, majd elhagyták a helyszínt.

A rendőrség azonnal a helyszínre ért, ahol a gyors adatgyűjtésnek és tanúkihallgatásoknak köszönhetően hamar kiadta a rablók és szürke Fordjuk körözését.

A Mórahalmi Rendőrörs is felkészült az esetleges elfogásra, amely nem sokkal a rablás elkövetése után meg is történt: miután a rendőrök észlelték a közeledő járművet, utána indultak, félreállították, majd igazoltatták az utastérben lévő két fiatalembert.

Egyikőjük, a 23 éves sofőr nagyon zavartan viselkedett, ez feltűnt az egyenruhásoknak, akik felszólították a szerbiai férfit az autó csomagtartójának felnyitására. Nem kis meglepetés fogadta a rendőröket: a harmadik bűntársuk nézett vissza rájuk a megszerzett zsákmánnyal együtt. A férfiakat őrizetbe vették, majd részletes kihallgatásuk során fény derült arra is, hogy előre megtervezték a rablás részleteit és kifejezetten ezért érkeztek Szegedre. Egyikőjük azzal indokolta tettét, hogy nehéz körülmények között élnek Szerbiában, hát úgy gondolták, ily módon orvosolják a problémát.

A Szegedi Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást mindhármuk ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.