Szórakozás

A balhék miatt nem kell senkinek az együttes

A világ egyik legsikeresebb lánycsapata a Spice Girls, akiknek a történetéből musicalt akarnak készteni. Ez ismét a csúcsra repítheti az együttes tagjait, de az örökös vitáik ezt megakadályozzák.

Régi emlékekből állna össze az a zenés darab, amely az öt énekesnő sikerét dolgozná föl. Victoria Beckham, Geri Halliwel és Emma Bunton sokszor elsírják magukat, amikor a darab írójával konzultálnak, Mel B és Mel C azonban csak egymást alázzák. „Semmiben sem értenek egyet, mindenki másképpen emlékszik az eseményekre. Nekem az tűnik ki az egészből, hogy ez a két nő soha nem szívelte egymást, folyton rivalizáltak. Ha akad például egy dal, ami Mel B szerint az ő ötlete volt, akkor Mel C rögtön közli, hogy ez hazugság, mert neki köszönhető a zene és a szöveg is.” – meséli a show egyik készítője.

A darab írója, Jennifer Saunders attól tart, hogy mindez kihat majd a végeredményre, és akár meg is hiúsulhat a musical Mel B és Mel C vitái miatt. „Bele akarom tenni ezt a rivalizálást, de azért nem szólhat erről a darab. Ha nem jutunk egyről a kettőre, akkor minden belefektetett munka ellenére, le kell mondani erről a produkcióról.”

Pedig, az előzetes felmérések szerint óriási siker lenne a show. Olyan, mint egykor a Mamma mia! című darab, amely ABBA slágerekre épült. „Itt az alaptörténet ugyan a valóság lenne, nem valami fikció, amit Spice Girls dalokkal fűszerezünk, de maga a sztori azoknak is érdekes lenne, akik még annak idején rajongtak értük, és az új generációnak is. Ezzel a Spice Girls tagok ismét olyan sikeres lehetnének, mint egykor.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik