Szórakozás

Élő adásban utasították rendre a magyar sztárt

Többször is rá kellett szólni élő adásban Gallusz Nikire, hogy arról beszéljen, amiért vendégnek hívták.

Különös beszélgetésnek lehettünk tanúi a minap a TV2 Mokkájában. Tatár Csilla és Kárász Róbert Gallusz Nikit és kedvesét, Bártfai Laurát látta vendégül a beszélgetős műsorban. Bár a leszbikus párt azért hívták meg élő adásba, hogy szokványosnak egyáltalán nem mondható kapcsolatukról beszéljenek, ők szinte minden, a magánéletükre vonatkozó kérdést elhárítottak.

Az énekesnő nem is tagadta, azért vállalták el a szereplést, hogy közös vállalkozásukat, egy belvárosi éttermet, reklámozzák. “Amiért mi felkeltünk ezen a gyönyörű szép reggelen és eljöttünk ide, az nem azért van, hogy a saját kis életünkről regéljünk, hiszen mi azt éljük és nagyon jól érezzük magunkat, hanem a közös vállalkozás miatt, hogy mindenkit invitáljunk” – jelentette ki Niki, és hozzátette, hol található a menübár.

Ezen a ponton szakadt el Kárász Robinál a cérna, és “rendre utasította” az énekesnőt. “Nem úgy van, hogy eljössz ezért egy tévéstúdióba, de a beszélgetésnek más volt a felvezetése” – jelentette ki. A szituációt Tatár Csilla próbálta oldani, hogy csupán azért faggatják őket a magánéletükről, mert rengeteg ember szereti Nikit.

Az énekesnő és szerelme azonban mindezt szinte elengedte a füle mellett, és továbbra is az étterem népszerűsítésére használták a Mokka stúdióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik