Szórakozás

Együtt tüntetett Puskás Peti és Bebe

Nemes cél érdekében vonult utcára Puskás Peti és Bebe szombaton. A két, köztudottan nagy állatbarát híresség az Állatvédőrség színeiben tüntetett az Ukrajnában zajló állatmészárlások ellen.

A számos állatvédő által életre hívott Aktion Fair Play mozgalom az ukrajnai futball Eb kapcsán kirobbant kegyetlenségek megállítására próbálja felhívni Európa figyelmét.

A 2012-es lengyel – ukrán szervezésben megvalósuló labdarúgó Eb-t megelőző állatmészárlás továbbra is mélységes felháborodást vált ki, Európa-szerte állatvédők ezrei demonstrálnak a brutális bánásmód ellen. Hiába szólította fel ugyanis – többek között az UEFA is – a helyi szerveket a tisztogatás befejezésére, több nemzetközi állatvédő szervezet szerint a kegyetlenségek sorozata még koránt sem ért véget.

A többek között Berlinben, Párizsban, Rómában, Moszkvában vagy Zürichben megrendezett tüntetéssorozat budapesti helyszínén több hazai állatvédő szervezet mellett, az Országos Állatvédőrség Alapítvány is részt vett Puskás Petivel és Bebével karöltve.

„Nagyon örülők, hogy végre itthon is vannak olyan közösségi megmozdulások, amelyek valóban egy nemes ügyért szerveződnek. Mindig is fontos volt számomra az állatvédelem és azt gondolom, hogy nekünk, közszereplőknek kutya kötelességünk az ilyen kezdeményezések mellé állnunk, ha ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jó irányt vegyenek az események. Remélem, hogy ez az egész Európát átívelő mozgalom segít az Ukrajnában kialakult tarthatatlan állapotnak véget vetni” – mondta Puskás Peti, aki a Back II Black frontemberével, Bebével érkezett a helyszínre.

„Mélységesen felháborodtam a szörnyűségekről szóló hírek hallatán, így nem is volt kérdés számomra, hogy részt vegyek-e a demonstráción – kezdte Bebe. – Néha azt hiszem, nincs már lejjebb, de az élet azt igazolja, hogy sajnos van. Minden aljasságot felülmúl számomra, hogy még mindig léteznek olyanok, akik kóbor állatokat egy sportesemény miatt egyszerűen megmérgeznek, árammal ütnek agyon, vagy akár élve tűzre dobnak. Remélem, hogy ez a kezdeményezés eléri célját, és az események megállításában az UEFA is tevékenyen kiveszi majd a részét. Én még akár azt is el tudnám képzelni, hogy adott esetben elveszik Ukrajnától a szervezés jogát” – tette hozzá.

A budapesti demonstrációval egy időben, Európa-szerte összesen 33 helyszínen zajlottak az Aktion Fair Play tüntetései.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik