Szórakozás

Ősszel csajozhat Delhusa Gjon!

Két évvel azok után, hogy felvették, feltehetően az ősszel, az RTL2-n vetítik majd le Delhusa Gjon valóságshowját.

Gyönyörű szingli nők harcolhatnak majd Delhusa Gjon kegyeiért, de hogy ki lesz a befutó, arra őszig még biztosan várni kell. Az I love Gjoni című műsor a Hír24 információi szerint ugyanis akkor kerül majd adásba. Amennyiben pontosak az információink, szeptember 20-án, csütörtökön indulhat útjára a társkereső reality, amely közel két éve várja sorsát dobozokba zárva. Az sem kizárt, hogy azóta a szereplők többsége szerelembe esett, sőt, akár gyermeket is szült, így lehet, lesz némi magyarázkodásra okuk az azóta párra lelt amazonoknak otthon.


Fotó: Story4

A műsorban Delhusa Gjon visszakapja egykori barátját, Fekete Pákót is, aki kvázi “komornyikként” segíti majd gazdáját az udvarlók feltérképezésében. Egyes híreink szerint az albán származású buzuki-király tíz millió forintot tehetett zsebre a műsorért cserébe, amit ennyi idő alatt már régen el is verhetett, így újabb bevételekre sem ő, sem Fekete Pákó nem számíthat. Talán csak annyira, amennyit egy állandó televíziós szereplés haknikban kifejezve hozhat, a mai világban pedig ez is nagy kincs lehet. Delhusa Gjont nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. Az RTL Klubnak pedig írásban küldtük el azokat, és az alábbi választ kaptuk:

“Amint lesz ezzel kapcsolatban bejelentenivalónk, megtesszük, mikor és hol lesz látható a műsor. Gázsiról pedig soha nem nyilatkozik a csatorna.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik