Szórakozás

15 határsértőt fogtak egy nap alatt

Két család igyekezett az M5-ös autópályánál Budapest irányába, amikor a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei igazoltatták őket.

A három afgán férfi két nő társukkal, valamint 6 kisgyerekkel indultak útnak éjszaka de a reggeli órákban elfogták őket és idegenrendészeti eljárás indult ellenük, ugyanis nem tudták igazolni sem személyazonosságukat – mondta a Szeged24-nek Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Röszke belterületénél sem jutott tovább két afgán férfi, akiket az egyenruhások a polgárőrökkel együtt fogták el és vontak idegenrendészeti eljárás alá az éjjel.

Nagylakon sem unatkoztak a határrendészek a tegnapi éjszaka folyamán. Tíz óra után nem sokkal kapták az értesítést a román határőrizeti szervektől, hogy hőkamera segítségével 4 fő mozgását látják még román területen, akik az államhatárt célozták meg.

Az ismeretlenek közel jártak a határhoz, amikor megálltak és kettéváltak, így az egyik csoport Magyarország felé, míg a másik a közeli erdős terület felé vette az irányt. A nagylaki járőrök – akiket már a magyar hőkamera igazított útba – a jelzést követően a határsértők elé kerültek, és az illegális határátlépést követően fülön csípték őket. Eközben a román határrendőrök sem tétlenkedtek még román oldalon a másik két ismeretlen nyomába eredtek és elfogták őket. A 20 és 25 éves algír férfiak hazájukat hónapokkal ezelőtt a jobb megélhetés reményében hagyták el, Romániába embercsempész segítségével jutottak, ahol aztán elfogták őket és a határ közeli menekült táborba kerültek. Itt pár napot töltöttek el, majd – hogy elérjék úti céljukat, Franciaországot – kereket oldottak. Ügyükben idegenrendészeti eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik