Szórakozás

Sörösüveggel ütött

P. Horváth Ágnes

2012. 03. 27. 09:45

Súlyos testi sértés elkövetése miatt indult büntetőeljárás egy enyingi férfi ellen.

Két enyingi férfi egy mátyásdombi kocsmában keveredett szóváltásba italozás közben. A szócsata odáig fajult, hogy a fiatalbbik férfi a kezében lévő sörösüveget a másik férfi arcába vágta, majd miután az földre esett, tarkón vágta. Bár a megtámadott elvesztette az eszméletét és mentőt hívtak hozzá, a támadó tovább italozott a kocsmában – közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, kedden.

Az eset még vasárnap délután történt.

A megütött férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak. Támadóját a járőrök nem sokkal később a lakásáról állították elő az enyingi rendőrőrsre. Kihallgatása során a verekedő beismerő vallomást tett. Szabadlábon védekezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Derecske, 2018. június 8.
Aszfaltterítő gép munka közben. A kivitelezés alatt lévő M35-ös autópálya 60-as kilométerszelvényének jobb oldali pályáján, Derecske határában a második aszfaltréteget építik be. 
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.