Szórakozás

Ez gombócból is sok: 58:0 a végeredmény

24.hu
24.hu

2012. 03. 27. 10:27

58:0-ra végződött egy focimeccs Nagy-Britanniában, ami új országos csúcs.

A “rangadó” a devoni Torquayben volt vasárnap, a Wheel Power verte tönkre a Nova 2010 nevű csapatot. A győztes már eleve lendületesen kezdett, mert öt perc elteltével 5:0-ra vezetett. Ezek után kicsit kiengedett, de így is 20:0 volt az állás az első félidő végén. A másodikban azután jobban rákapcsolt, és újabb 38 góllal örvendeztette meg rajongótáborát. A mérkőzés gólkirálya 18-szor talált az ellenfél kapujába.

A korábbi brit meccseredmény-rekord 55:0 volt, 2010 novembere óta élt.
A mostani mérkőzés további érdekessége, hogy nehezen telt ki a létszám: a megalázottak csak kilencen voltak, de lehengerlőik is csak tízen a szokásos 11-11 fő helyett. Kilenc emberrel viszont már engedélyezett a játék, így a meccs teljesen szabályos volt – adta hírül a The Sun című brit lap.

Andy Woodward, a győztes csapat menedzsere – és egyúttal játékosa – elismerőn szólt az ellenfél sportszerűségéről, nevezetesen, hogy abszolút reménytelen állásnál is folytatta a játékot. Hozzátette, hogy a sok gól jól jöhet még a bajnokság végén, ha netán a gólkülönbségen múlik a helyezés…
A vesztes oldaláról Lewis Parker edző csak annyit mondott, hogy várható volt a vereség, mert több játékosa meg sem jelent, de ekkora “ruhára” nem számított.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.