Szórakozás

Elbúcsúztatták a napokban elhunyt magyar hírességet

Elbúcsúztatták a március 12-én elhunyt Csongrádi Mária Jászai-díjas rendezőt, Csongrádi Kata édesanyját. Szerettei, barátai és a színházi szakma kiemelkedő képviselői az Ericsson Stúdióban emlékeztek Csongrádi Máriára.

Csongrádi Kata a Hír24-nek elmondta, rengetegen elköszöntek szeretett édesanyjától, akinek életútjáról maga a színésznő emlékezett meg a búcsúztatón. Csongrádi Mária végakarata az volt, hogy ne legyen temetése, hanem a színházban köszönjenek el tőle, hiszen ez a hely jelentette az életét. Halálos ágyán lányát arra is megkérte, a gyász időszakában se mondja le fellépéseit, hiszen az a feladata, hogy szórakoztassa az embereket és szeretet vigyen az életükbe.

Kata elmesélte, hogy édesanyja éppen azon a napon távozott, amelyiken 27 évvel korábban édesapja is elhunyt. Előtte azonban elbúcsúzott lányától, még azt is elmondta neki, hogy el akar menni a férje után. Március 10-én elveszítette az eszméletét és az orvosok ezután már hiába küzdöttek az életéért, március 12-én távozott közülünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik