Szórakozás

Dubaj-ügy: retteghetnek a sztármodellek

Lányok tucatjait nem fizette ki, és az eddig keresetük közel felét adta csak nekik R. Tamás, aki mindent megtett, hogy ő vehesse át az irányítást a dubajozásban.

A dubaji ügyben érintett forrásaink szerint R. Tamás előre készülhetett arra, hogy bedönti az évek óta jól üzemelő dubaji közvetítést, és ő, valamint egy korábban párkapcsolatban élő negyvenes nő és huszonéves férfi közreműködésével “nyomták fel” a szeptemberben előzetesbe kerülő két nőt és egy férfit.

A gyanú szerint nekik lehet közük a lányok Távol-Keletre való közvetítéséhez, és a sikeres vállalkozásra vetett szemet többek között R. Tamás, valamint V. Mariann és H. Áron is. Utóbbi pár időközben nem rég szakított, de egyes forrásaink szerint azóta újra békülőben vannak. Úgy tudjuk, mindkettőjüket tanúként hallgatták meg a szeptemberben kirobbant ügyben, de könnyen gyanúsítottak is lehetnek majd, hiszen a hálózatot ismerő forrásaink szerint van vaj a fülük mögött vastagon.

R. Tamás feltehetően benne volt, hogy feldobja a dubaji hálózatot, és azóta valóban mindent megtett, hogy átvegye az irányítást a jól jövedelmező bizniszben. Társai is akadtak, egy lány testvérpár, akik korábban a saját tapasztalataik alapján ismerték meg a rendszert, és a legfontosabb vonalakat, szereplőket az üzletben. Ráadásul arra is vannak már utaló jelek, hogy a férfi hónapokkal korábban felvette a kapcsolatot a hatóságokkal, és mindenben együttműködött, hogy lebuktassa a “konkurenciát”. Már csak azért is, mert korábban hasonló ügyek miatt már neki is többször volt dolga a hatósággal, és alig kétéve újra elővették.

“Vádalku lehet a háttérben, és saját anyagi érdekei. Az utóbbi hónapokban rajta keresztül ugyanúgy utaztak lányok Dubajba, mint ahogyan más egzotikus országokba is. De a lányok eddigi béreiknek csak alig ötven százalékát kapták meg. Sőt, rengetegen meg se kapták, azaz R. Tamás hatalmas vagyont halmozhatott fel fél év alatt. A kérdés: hol lehet ez a pénz?” – mondta a Hír24-nek a hiteles és megbízható informátor.

Időközben valóban előkerült egy cd, amely állítólag R. Tamás öt évvel ezelőtti “kínálatát” tartalmazza. A menübe a kollégánk is belenézhetett, és bizony számos olyan ismert modell eddig sosem látott pikáns sorozata szerepel benne, amely, ha nyilvánosságra kerül majd, biztosan nagy viharokat kavar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik