Szórakozás

Tizenkét évre ítélték a lányát megerőszakoló madarasi férfit

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2012. 03. 22. 13:36

A brutális apa megfenyegette a lányát, megveri, ha másnak szól a történtekről.

A jelenleg 57 éves, 8 általános iskolai osztályt végzett, rokkantnyugdíjas Jakab Péter 1990-ben nősült meg, házasságából két kislány (V. és E.) született. A férfi 1996-ban vált el feleségétől, s mivel az asszony nem foglalkozott gyermekivel, ezért mindkét lány a férfihoz került.

A vádlott először 2006 tavaszán erőszakolta meg E.-t, a kisebbik, akkor tízesztendős gyermekét. 2007 tavaszáig többször is megismételte tettét. A lányt bántalmazta, és megfenyegette, hogy meg fogja verni, ha másnak szól a történtekről.

A gyermek a történteket nagynénjének, testvérének, egy osztálytársának és egy ismerősének mondta el.
Jakab Péter 2005-től – miután édesanyja meghalt – rendszeresen ivott, részegen agresszív volt a lányaival, gyakran szidalmazta és verte őket. Leginkább pofozta a lányokat, de előfordult, hogy nadrágszíjjal esett nekik vagy a hajuknál fogva húzta végig őket a lakáson.

2010. szeptember 24-én Miskén újból bántalmazta kisebbik lányát, mert a gyerek egy fiúval ment el bevásárolni. Amikor a kislány félelmében a szomszédba szökött, és a vádlott ott rátalált, a hajánál fogva húzta ki az udvarra, megfenyegette, hogy meg fogja ölni, majd hazarángatta. A vádlottat ezt követően állította elő a rendőrség.

A táblabíróság – az eljárás során valamennyi terhére rótt cselekmény elkövetését tagadó – vádlottat folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta – tájékoztatta a Szeged24-et a Szegedi Ítélőtábla.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.