Szórakozás

A Megasztár miatt nem szülhet Kullai Timi

Jó ideig le kell mondania a gyermekáldásról Kullai Tímeának! Az eredeti terveiben lassan kétgyermekes anya lenne.

Kullai Tímea sokszor elmondta már, élete egyik nagy álma látszik megvalósulni azzal, hogy a Megasztár döntőjébe énekelte magát.

Ugyanakkor egy másik nagy álmáról egy jó időre le kellett mondania. Az énekesnő ugyanis már kilenc éve él boldog párkapcsolatban kedvesével, akivel a közelmúltban már azt is eldöntötték, kapcsolatukban új dimenziókat nyitnak – két gyermek vállalásával. A Megasztár közbeszólt.

– Kettő gyermeket terveztünk, és szeretnénk még ezek után is majd, de a jelek szerint ez már biztosan csúszik – mondta a Hír24-nek Timi. – Már most úg érzem, hogy ezek után lesz már lehetőségem a szakmában bizonyítani, bárhogyan is alakulnak az elkövetkezendő hetek. Úgy pedig nem szeretnék gyermekeket, hogy munka után rohanok hozzájuk. Mihelyst megnyugszom, és a karrieremből mindent kihozok, amit lehet, utána vissza fogunk térni ehhez a tervünkhöz. addig meg ki szeretném hozni a maximumot az éneklésből, úgy érzem itt az idő, és legfőképpen a lehetőség – magyarázta Timi. A lány azt sem titkolta, az elmúlt kilenc évben sosem töltött ilyen sok időt külön a kedvesétől, mint a Megasztár indulása óta. Igaz, egyikőjük sem bánná, ha ez egy jó darabig még így is maradna.

– szombatonként van lehetőségünk együtt tölteni egy-egy napot, amit ki is használunk, addig pedig az interneten tartjuk a kapcsolatot – tette hozzá a lány, aki bízik abban, hogy pénteken ismét a továbbjutókközött lehet, hiszen a jövőben nem csak a dögös énjét, a lírait is szeretné megmutatni a színpadon.

 


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik