Szórakozás

Kiskorú veszélyeztetésével vádolnak egy volt kiskunhalasi tanárt

24.hu
24.hu

2012. 03. 13. 12:16

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium egy volt tanárát hétfőn a bíróság

A Kecskeméti Törvényszék szóvivője, Sárközy Szabolcs tájékoztatása szerint az eljárás jogellenes befolyásolásának a veszélye miatt vált szükségessé a férfi letartóztatása. A szóvivő közölte: az ügyről több információt a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adhatnak.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére elmondta: jelenleg tanúkihallgatások történnek, valamint igazságügyi pszichológus folytat vizsgálatot az ügyben.

Az MTI információi szerint a Kiskunhalasi Városi Ügyészségen tett feljelentés előtt a református gimnázium fegyelmi eljárást indított a tanár ellen, akinek ezután megszűnt a munkaviszonya az iskolában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.