Szórakozás

Kigolyózták a magyar műsorvezetőt

A Csillag születik háttérműsorában már nem lesz szerepe a Cool TV-n, a helyére Istenes Bence érkezik. Úgy tudjuk, Müller Attila egyelőre műsor nélkül maradhat.

Derült égből villámcsapásként érte a hír Müller Attilát, akinek távoznia kell a Cool TV-től. A helyét Istenes Bence veszi át, aki a Csillag születik háttérműsorát, a CSISZ-t vezeti majd.

Nem Ördög Nórával, hanem egyedül – árult el további részleteket a csatorna szóvivője megkeresésünkre.

Müller Attila a VIVA TV-nél kezdte a pályafutását, majd mielőtt képernyőre kerülhetett volna, ajánlatot kapott az RTL Klubtól. A Cool TV-nél 2007 óta dolgozott, ahol naponta jelentkező élő műsorokat is vezetett. A jelek szerint ennek az időszaknak egyelőre vége.
Természetesen szerettük volna őt is megkérdezni távozásával kapcsolatban, és arról is, milyen tervei vannak a jövőre nézve, de a telefonja ki van kapcsolva. Közeli ismerősei pedig csak annyit közöltek megkeresésünkre, ők is hallották, mi történt Attilával, és nagyon sajnálják. Beszélni azonban ők sem beszéltek még vele erről.

Istenes Bence pedig a jelek szerint egy újabb lehetőséget kap a csatornától. A ValóVilág háttérműsorai után ezúttal a tehetségkutató “mögött” bizonyíthatja be, képernyőre termett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik