Szórakozás

Fatolvaj banda két tagja bukott le Fejérben

Hamis rendszámmal ittasan szállította a lopott fát egy sofőr. Igazoltatás közben lebukott. Egy társát elfogták, a többieket még keresik.

Pusztaszabolcson péntek este a körzeti megbízottak ellenőrzés alá vontak egy tehergépkocsit, és annak valkói sofőrjét. A gépkocsi átvizsgálása során a rendőrök a raktérben két láncfűrészt és mintegy 15 mázsa akácfát találtak. A sofőr ugyan azt mondta, hogy a fa az egyik ismerőse ingatlanáról származik, de ezt nem tudta papírokkal igazolni. A jármű rendszámáról közben kiderült, hogy egy másik autóé, a sofőrnél pedig az alkoholszonda színeződött el – közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hétfőn.

A rendőri intézkedés helyszínére ment az a pusztaszabolcsi férfi, akiről a sofőr azt állította, hogy az udvaráról szállította a fát. Amikor a rendőrök a portáját leellenőrizték, az udvaron további mintegy 60 mázsa fát találtak, aminek csak egy részével tudott elszámolni. Így mind őt, mind a gépkocsi vezetőjét előállították az Adonyi Rendőrőrsre.

A kihallgatáson aztán kiderült: a Pusztaszabolcs határában lévő erdőkbe rendszeresen visszajárt a helyi férfi fát lopni társaival, hogy legyen tüzelője, és hogy eladja azt. Az autóról a rendőrök vették le korábban a rendszámot, mert lejárt a forgalmija. A valkói idős sofőr pedig hajléktalan volt, és azért vállalta a lopást, mert a fiatal férfinél lakhatott így.

A rendőrök mind a láncfűrészeket, mind a fákat lefoglalták. A két férfit egyedi azonosító jel meghamisításával, valamint lopás elkövetésével gyanúsították meg. Az idősebb férfinek ezen kívül ittas vezetés miatt is felelnie kell. Mindketten szabadlábon védekeznek.

Az adonyi rendőrök tovább folytatják a büntetőeljárást. Keresik a két férfi társait, így az ügyben további gyanúsítások várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik