Szórakozás

Szakítás után gyorsan bepasizott a TV2 sztárja

Ismét boldog és szerelmes a nemrégiben egyedül maradt Lakatos Yvette.

Néhány héttel ezelőtt még Lakatos Yvette bánatáról írtak a lapok. A fiatal lány arról beszélt nem érti, kedvese, az Adam’s Comedy frontembere, Ádám miért szakított vele. Az énekesek a Megasztár 5 szériájában váltak ismertté és szerelmük is ott bontakozott ki.


Lakatos Yvette újra boldog (Fotó: TV2)

A fiú azzal indokolta döntését, hogy nem bírta tovább a távkapcsolattal járó megpróbáltatásokat, és olyan barátnőt szeretne, aki a hétköznapokon is mellette van. Yvette, bár elfogadta Ádám döntését, szomorú volt, hogy különváltak útjaik. Most azonban úgy tűnik, a fiatal tehetség nem sokáig bánkódott exkedvese után. Nemrégiben a legnagyobb közösségi portálon változtatta meg kapcsolati státusát.

Yvette már nem egyedülálló, hanem kapcsolatban van, kedvese pedig egy Dávid nevű fiú. A lány új szerelméhez többen gratuláltak a Facebookon, barátai örülnek, hogy az énekesnő túlvan a csalódáson.

Győr kormánypárti polgármestere, a helyi kórház kardiológiai osztályának vezetője igazi fenegyerek, elmondása szerint eddig mégsem kapott soha feddést pártja vezetőitől. Az interjúban szó esik papagájokról, 3:20-as bluesról, Törőcsikről és Nyilasiról, a lex Dézsiről, sőt még egy ellenzéki politikusról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.