Szórakozás

Speciális edzésre látogattak el a Jóban Rosszban sztárjai

Németh D. László

2012. 03. 06. 13:39

A Pető Intézet számos programmal segíti fiatal növendékei mentális és fizikai fejlődését. Ennek egyikére, egy speciális edzésre látogattak el a Jóban Rosszban színészei.

A sorozat Elvirájának invitálására lepte meg a gyerkőcöket a TV2 sikersorozatának Gyöngyije és Józsija.

Kitörő lelkesedéssel fogadták Juhász Adrit, Madár Verát és Kembe Sorelt a Pető Intézet kis sportcsillagai. A Jóban Rosszban nagyköveteit lenyűgözte a gyerekek felszabadultsága, elszántsága, és a belőlük áradó mérhetetlen szeretet.

„Egy evezésedző barátom mesélt a programról először, mondtam, hogy szívesen elmegyek vele egyszer, hiszen nagyon érdekel, mégis hogy képesek ezek a gyermekek ilyesmire” – emlékezik vissza Juhász Adri. – „Maguktól vesznek részt az edzéseken, nem lazsálnak egy percig sem. Első alkalommal könnyeket csalt a szemembe, de rájöttem, hogy nem kell őket sajnálni. Amikor beülnek ezekbe az evezős hajókba semmivel sem másabbak, mint teljes életet élő embertársaik.” – meséli a Jóban Rosszban Elvira nővére.

 

„Hihetetlen mennyi kedvesség és szeretet árad ezekből a gyermekekből. Úgy fogadtak bennünket, mintha ezer éve jó pajtások lennénk. A pici jót is többszörösen hálálták meg.” – számol be élményeiről Madár Vera. – „A Jóban Rosszban többi színésze is régóta részese különböző jótékonysági programoknak, számunkra is természetes volt az ebben való részvétel. A jövő generációjáról van szó, akik rendkívül tehetségesek, és kiváló szakemberek tesznek a fejlődésükért nap, mint nap.” – nyilatkozik a jótékonykodás szépségéről a sorozat Gyöngyije. – „Ha az ismertségünkkel csak egy kicsit is fel tudjuk hívni az emberek figyelmét, már megérte. Fantasztikus emberek dolgoznak az Intézetben a gyerekekért, akik minden támogatást megérdemelnek.” – tette hozzá a színésznő.

A kezdeti izgalmak után hatalmas pozitív töltettel távoztak a Jóban Rosszban sztárjai. Biztosak benne, hogy a jövőben is ellátogatnak még újdonsült kis barátaikhoz, és minden adandó alkalmat megragadnak a segítségnyújtásra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Balatonfenyves, 2014. június 13.
Gardatetemek a Balaton partján, Balatonfenyvesnél 2014. június 13-án. Az elmúlt napokban mintegy 20 ezer gardatetemet gyűjtöttek be a Balatonnál, a halpusztulás oka egyelőre ismeretlen.
MTI Fotó: Varga György

Temetővé válhat a Balaton egy időre

Andratx, 2018. június 11.
Villámok cikáznak az égbolton a Baleár-szigeteken fekvő Andratx felett 2018. június 11-én. (MTI/EPA/Cati Cladera)

Időjárás: egyre nagyobb veszélybe kerülünk

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.