Szórakozás

Sztár helyett munkanélküli lett a TV2 felfedezettje

Nem jutott tovább a Megasztár döntőjébe Gerendás Dávid. A zsűri párbajellenfelét, Burgess Benjámint találta jobbnak. A fiúnak most nem csak álmairól kell lemondania, de munkát is kell keresnie, állása ugyanis időközben megszűnt.

Csalódottnak érzi magát Gerendás Dávid. A zenészcsaládból származó fiú ugyan maga sem elégedett teljesítményével, elrontotta a dalt, de mégsem csak ematt szomorú.

“Alapvetően gitáros- énekesnek tartom magam, de ebben a műfajban nem tudtam megmutatni az igazi oldalamat. Gitár nélkül pedig rontottam is, így abszolút csak magamat okolhatom a kiesésért. Egyébként jobb így, mintha életem legjobbját nyújtva mondják, hogy nem kellek” – mondta el Dávid a Borsnak.
“Csalódott vagyok, mert bár nagyon hasznos dolgokat mondott a zsűri, picit úgy éreztem, hogy a Bereczki, Mester páros nem csak az adott produkciómat húzta le. Ha azt mondják: azért estem ki, mert hibáztam, akkor könnyebben elfogadnám. Úgy érzem, más dolgok is szerepet játszhattak a háttérben, például az sem volt előny, hogy Gerendás Péter fia vagyok” – tette hozzá.

Gerendás Péter egyébként a témában korábban a Hír24-nek kifejtette a véleményét.  “A hirtelen jött ismertség óriási veszélyekkel jár, de erre felkészítettem Dávidot. Arról is beszélgettünk, hogy a sikert majdnem ugyanannyira nehéz kezelni, mint a kudarcot” – mesélte a híres édesapa.

Ám miközben Dávid a Megasztárra gyakorolt, munkája egy internetes reklámcégnél megszűnt, és még nem volt ideje újabb állás után nézni.

“Szerettem a reklámszakmában dolgozni, és szívesen folytatnám hasonló területen, de nyitott vagyok szinte bármire. Legjobban a műsorvezetés érdekel, persze nem képzelem magamról, hogy jövőre kitúrhatom Tillát, egyelőre csak kisebb háttérmunkákra gondolok, amihez jó alap lehet a korábbi rádiós múltam” – mesélte a napilapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.