Szórakozás

Kamu volt a Miss Hungary

Saját szakállára rendezte meg a Miss Hungary versenyeket R. Lajos! A szépségguru közel hetven szépségversennyel kapcsolatos dolgot próbált meg bejegyeztetni a szabadalmi hivatalban - kevés sikerrel.

A Miss Hungary szépségversenyt gyakorlatilag egy évben akár negyvenszer is megrendezhetnék, más helyszínen, más logóval, de Miss Hungary néven – tudta meg a Hír24. R. Lajos élt is az szabad rablással”, és évről évre eltérő időpontokban és eltérő helyszíneken vonultatta fel az általa hazánk legszebbjeinek kikiáltott lányait, majd koronázta meg a királynőt és udvarhölgyeit. Mivel a Miss Hungary nem lehet egy nemzetközi versenysorozat, amelyet a világ több országában is megrendeznek, így nem is társulhat hozzá licenc, amely alapján azt a kizárólagos tulajdonos hivatott csak megrendezni.

Igaz, R. Lajos mindent megtett, hogy a fantáziájában megforduló szépségversenyek ötleteinek a nevét a szabadalmi hivatalban a “nevére vegye”, de ezek szinte kivétel nélkül kudarcba fulladtak. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalából megtudtuk, hogy a szóösszetételek elbírálása egy hosszas folyamat.
– A védjegyjog az irányadó az ilyen ügyekben – mondta dr. Siklós Kata, aki kérdésünkre azt is hozzátette: a Miss Hungary szóösszetételre a jogszabályok szerint nem adhatnak kizárólagos oltalmat.
Azaz bárki szabadon használhatja! R. Lajos pedig több tucat hasonló szóösszetételt megpróbált oltalma alá venni az elmúlt években. Amennyiben a hatályos törvények lehetővé tennék, akkor ő használhatná kizárólag az alábbi szóösszetételeket is – amelyekkel megkereste a hivatalt: Miss European Union, Magyarország Szépe, Miss Disco, Miss Bikini Hungary, Miss Tini, sőt, Magyarország szépségkirálynője, magyar szépségkirálynő, nemzeti szépségverseny, sőt a Magyarország legszebb asszonya szóösszetétel is.

Úgy tudjuk ráadásul, hogy a Miss Hungary szépségversenyhez egy bizonyos E and M 2000 Kft. korábban bejegyzett egy védjegyet, amely azóta is oltalom alatt van. Azt is megtudtuk, a cég Fásy Ádám családjáé, Fásy Ádámot azonban hiába kerestük, nem kívánt nyilatkozni.
R. Lajos szintén bírt védjeggyel ugyanerre a versenyre, az oltalom azonban már nem áll fent. Bárki rendezhet Miss Hungaryt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik