Szórakozás

Pisztolyok a cipóban: előzetesbe került a fegyvercsempész

A koszovói férfi egy buszon akart becsempészni három, alufóliába csomagolt lőfegyvert.

A Szegedi Városi Bíróság harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását egy 46 esztendős koszovói férfinak, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy több lőfegyvert is megpróbált Magyarországra csempészni egy menetrend szerinti buszon – tájékoztatott Cseh Attila, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese.

A férfi a gyanú szerint a Pristinából Dortmundba tartó buszon az ülés alatt elrejtve engedély nélkül behozott az országba három, alufóliába csomagolt lőfegyvert a hozzá tartozó tárakkal. A pisztolyokat a határrendészek és pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen végzett ellenőrzéskor megtalálták, majd a busz tételes átvizsgálása során egy cipóból további négy lőfegyver is előkerült.

A bűncselekmény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, így a bíróság álláspontja szerint alaposan lehet tartani a magyarországi kötődéssel nem rendelkező gyanúsított szökésétől. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint annak is fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén külföldön, Szerbiában maradt társával összebeszélve az eljárás meghiúsítására törekedne.

Az elsőfokú bíróság végzése nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik