Előző részünket azzal fejeztük be, hogy a háború után Alfonsó Szegedre kerül, ahonnan rövidesen ismét a fővárosba húzza a szíve. Budapesten először Rodolfó, a bűvész partnere lesz a Fővárosi Nagycirkuszban, de bármennyire is jó barátok, egyre inkább saját műsort szeretne.
Lokálokban, varietékben csiszolja tovább összetéveszthetetlen stílusát, majd 1952-ben a Royal Színház tagja lesz. Tehetségét rövidesen elismerik. A Peleskei Nótáriusbeli alakításáért megkapja a Népköztársasági Érdemrend ezüst fokozatát. Még ebben az évben a Vidám Színpad tagja lesz, és ehhez a színházhoz kötődik nyugdíjazásáig.
Fotó: MTI
Már az ötvenes évek elején is vállal kisebb film- és reklámfilm-szerepeket. Néhány mondata már ekkor szállóigévé válik: „Megvette az e hetit?”, „Van egy fölösleges százasa?”, „Ne nekem köszönje!”. És a legmaradandóbb talán: „Idefigyeljenek, emberek!”
1956 nyarán három hónapos orosz turnén vesz részt, ezért a forradalom idején feldúlják lakását. Hazajön, de a támadás miatt rövidesen külföldre távozik, és viszi családját is. Bécsben, majd Belgiumban vállal fellépéseket. Dolgozik a kor nagy komikusaival, színészóriásaival: Totóval, Macarióval, Vittorio de Sicaval, Jacques Tati pedig gagmannak szerződteti „A nagybácsi” című filmjéhez.
A honvágy azonban hazahozza. Újra a Vidám Színpadon szerepel, ám mivel egy repertoárdarabban mellőzik, megsértődik, és „nyugdíjaztatását” kéri.
Televíziós és filmes karrierje viszont beindul. A következő években egymás után készíti sikeresebbnél sikeresebb tévéműsorait, show-it, a Keménykalap és krumpliorr című filmben nyújtott alakításáért pedig nemzetközi elismerésben is részesül.
Fotó: MTI
Fia, Markos György a nyolcvanas évek elején debütál fergetegesen, szintén a könnyű műfajban.
A tévéből, színpadról megismert Alfonsó egészen más volt, mint a magánember. Ez utóbbi zárkózott, botrányoktól mentes, puritán élete
