Szórakozás

Stohllal még keménykednek

Jó magaviselete miatt megfelezték a büntetését, így azonban az elkövetkezendő hétvégéit biztosan nem töltheti otthon Stohl András!

Huszonhét nap, alig négy hét – ennyit kell még kibírnia a rács mögött Stohl Andrásnak! Az első fokon két év, négy hónapra ítélt színész-műsorvezető jogerősen tíz hónap börtönnel “megúszta”, hogy ittas állapotban okozott balesetet, amelyben hárman is megsérültek. Jó magaviselete miatt ráadásul a büntetését megfelezték. Így azonban Stohlnak már nem lesz lehetősége hétvégi eltávozásra, hiszen a börtönben uralkodó szigorú szabályok miatt ő már nem élhet ezzel a lehetőséggel.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

“Az elítélt példamutató magatartásáért, a munkában elért eredményéért, a tanulásban tanúsított szorgalmáért, élet vagy jelentős anyagi érték megmentéséért vagy súlyos veszély elhárításáért jutalomban részesíthető, amely lehet rövid tartamú eltávozás vagy kimaradás.

Annak a fogvatartottnak engedélyezhető, aki a szabadságvesztésből börtönben legalább hat hónapot kitöltött” – olvasható a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága Sajtó Irodájának a Hír24-hez eljuttatott válaszaiban.

Stohl így mire jogosult lenne kérvényezni az alkalmi eltávozásokat, már egy hónapja rég szerettei körében éli majd az életét. Mindenesetre a bíróságokat egyelőre nem felejtheti el egy életre, hiszen egy újabb per vár rá, amelyet a baleset legsúlyosabb sérültje, Pali bácsi és lánya indítottak a biztosító és Stohl ellen. Mint ahogyan arról a Hír24 elsőként beszámolt, az idős férfi állapota napról napra romlik.

Ügyvédje, Mester Csaba pedig kijelentette: biztos benne, hogy a férfi maradandó károsodásokat szenvedett a baleset következtében, és ezt az orvos szakértői vélemények is megállapítják majd. Amennyiben igaza lesz, az is előfordulhat, hogy perújrafelvétel lehet Stohl ügyében, és újabb börtönbüntetés fenyegetheti a színészt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.