Szórakozás

Vádemelési javaslat Zalatnay Cini ellen – Ismét börtön fenyegeti?

Csalással vádolja az egyik állatvédelmi alapítvány vezetője Zalatnay Saroltát. Az énekesnő a Hír24-nek elmondta, nem követett el bűncselekményt.

A rendőrség a napokban vádemelési javaslattal küldte tovább az iratokat a Budaörsi Városi Ügyészségre – tájékoztatta a Hír24-et Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Kállai Gábortól azt is megtudtuk, hogy az énekesnő ellen folytatólagosan elkövetett csalás gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás. Az ügy január 31-én érkezett vádemelési javaslattal a Budaörsi Városi Ügyészségre, ahol várhatóan február végére születik meg a döntés, vagyis, hogy vádat emelnek-e Cini ellen vagy sem.

Vádemelési javaslat Zalatnay Cini ellen – Ismét börtön fenyegeti? 1
Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

A Zalatnay Sarolta ellen most befejeződött nyomozás egyébként a következőket állapította meg: „Abonyi Mónika a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány vezetője, elmondása szerint egy tévéműsorban ismerkedett meg Zalatnay Saroltával. A híresség azt az ajánlatot tette a sértettnek, hogy ismertsége és kapcsolatai révén szponzorokat tudna szerezni az alapítvány működéséhez, kapcsolatrendszerével támogatni tudná a szervezetet. Az ügyiratban foglaltak szerint 2010. szeptember  16-án Zalatnay Sarolta tárnoki házában  találkozott Abonyi Mónikával, és átmeneti anyagi nehézségeire hivatkozva, lízingdíj rendezésére 500 ezer forintot kért tőle. Ezt követően az énekesnő 2010. október 5-én  400 ezer, 2010. december 3-án 40 ezer forintot, míg 2010. december 17-én további 1 milliót kért és kapott a sértettől. Az alapítvány vezetője elmondása szerint azért bízott meg az anyagi nehézségeit nem leplező Zalatnay Saroltában, mert arra hivatkozott, hogy lánya egy USA-ban elhunyt rokonától 38 millió forint értékű örökséghez jutott, amelynek átfutása a bankrendszeren kis időt vesz még igénybe. Állítólag azt is hozzátette, heteken belül várható a pénz  megérkezése, mellyel szabadon rendelkezhetnek majd. A nyomozás adatai ezt a hivatkozást azonban nem támasztották alá. Zalatnay Sarolta az 500 ezer forint kivételével tagadja a pénzek átvételét és a bűncselekmény elkövetését.”

A Hír24 természetesen a hírességet is megkereste az üggyel kapcsolatban. Ügyvédje, Medveczky Mihály elmondta, hivatalosan is értesültek a vádemelési javaslatról. Abban bízik, hogy az ügyészség szakavatott jogászai megfelelő szakértelemmel járnak majd el az ügyben és eldöntik, történt-e bűncselekmény vagy sem. Zalatnay Sarolta ügyvédje azt mondja, ügyfele semmiféle törvénybe ütköző dolgot nem tett, nem csalt, nem követett el bűncselekményt. Éppen ezért azt remélik, hogy hamarosan bűncselekmény hiányában lezárják az ügyet.

Medveczky Mihály kijelentette, ügyfele nem kért 2 milliót kölcsön az alapítvány vezetőjétől. Csupán 500 ezret kapott tőle, azt sem kölcsön. Kéthavi lízingdíjat fizettek ki az énekesnőnek, és abban állapodtak meg, hogy ennek fejében az alapítvány használhatja Cini autóját. Az ügyvéd szerint a feljelentő nő nem tudja igazolni az állítását a kölcsönről, éppen ezért félő, hogy a végén hamis vád miatt még ő kerülhet bajba, akár még börtönbe is csukhatják.

A Hír24 úgy tudja, ha esetleg eljut az ügy a bíróságra, és ott bebizonyosodik a folytatólagosan elkövetett csalás gyanúja, akár három évet is kaphat Zalatnay Sarolta.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.