Szórakozás

Rendőrkézen a bombával fenyegetőző férfi

24.hu
24.hu

2012. 02. 03. 10:11

Nem engedték be az egyik csongrádi szórakozóhelyre, ezért bejelentette, hogy felrobbantja azt.

A bűncselekmény még 2010. decemberében történt, de a rendőrség most került olyan információk birtokába, amely után előállították az elkövetőt.

2010. december 5-én éjfél után egy férfi hívta fel egy nyilvános telefonfülkéből a Csongrádi Rendőrkapitányság ügyeletét és bejelentette, hogy felrobbantja a Justh Gyula utcában lévő szórakozóhelyet. A rendőrök átkutatták az épületet, de bombát nem találtak.

Az ügyben a rendőrség közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt indított nyomozást, de akkor nem sikerült felkutatni az elkövetőt. Néhány nappal ezelőtt azonban olyan információk birtokába jutottak a csongrádi nyomozók, ami után előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves helybeli fiatalembert, aki kihallgatása során részben beismerő vallomást tett. Mint kiderült, nem engedték be a szórakozóhelyre, ezért bosszúból jelentette be, hogy felrobbantja azt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.