Szórakozás

Ezért a nőért hagyta el családját Johnny Depp

Sokáig nem ette a fene tönkrement álomkapcsolata miatt Johnny Deppet, és már össze is szűrte a levet Vanessa Paradis hasonmásával.

Hivatalosan ugyan még senki nem erősítette meg, hogy Johnny Depp és Vanessa Paradis tizennégy éves románcának vége, de a jelek egyértelműen erre utalnak. A szakítás tényét erősíti az is, hogy a sármos színész mostanság minden idejét Eva Greennel tölti, és nemcsak közös filmjük, a Dark Shadows okán. Johnny-t ugyanis lenyűgözte kolleginája már az első találkozásukkor, és azóta a szívét is sikerült rabul ejtenie. A románcukat viszont igyekeznek titokban tartani, bár a stábtagok előtt így is lebuktak, így a szerelmük ténye kiszivárgott a sajtó felé is.

Ha jobban megfigyeljük Evát, akkor nagyon nem csodálkozhatunk rajta, hogy megragadta Johnny fantáziáját. Daniel Craig első Bond-lánya ugyanis felettébb hasonlít Vanessa Paradisre, csak éppen nyolc évvel fiatalabb, mint honfitársa. Illetve a természet jobban bánt vele a domborulatok elosztásánál, ahogy azt már jó néhány filmjében kendőzetlenül megcsodálhatta a nagyérdemű.


Vanessa és Eva egy picit emlékeztetnek egymásra

Depp és Paradis álomszerű románca az okosok szerint a színész előző filmjének a forgatására ment rá. A Rumnapló felvételén ugyanis ismét az alkohol rabja lett a színész, és ez újra felszínre csalta régi, semmivel sem törődő természetét, ami egy kétgyerekes apa esetében aligha elfogadható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik