Szórakozás

Titkolt képek: Pucérkodott a magyar énekesnő

Szinte a semmiből bukkant fel az a fotósorozat, amelyen a Venus együttes egykori énekesnője a tengerparton mutatja meg bájait.

“Kockahas”, “Régi nyár”, “A világ közepén” – csupán három sláger a ’90-es évekből, amelyek a Venus együtteshez, illetve egykori énekesnőjükhöz, Varga Zsuzsához kötődik. A formáció számos szakmai díjat zsebelt be, majd 2001-ben Zsuzsa bejelentette távozását.
Talán kijelenthetjük, szólókarrierje közel tíz év elteltével nem olyan sikeres, mint a “Venusos” időszak, bár honlapján jelenleg egy látványos videó és montázs hirdeti: hamarosan újabb produkcióval áll elő!

Azt nem hinnénk, hogy Zsuzsa most szándékosan, a reklám miatt okozott botrányt maga körül meztelen képei közhírré tételével, az viszont tény: hogy egy internetes blogon bárki megtekintheti pucér fotósorozatát.
Ráadásul egy olyan oldalról van szó, amely már több hírességnek is kellemetlen perceket okozott, azonban ezidáig szinte senki nem tudott tenni az oldal tartalmát illetően, azt ugyanis egy külföldi szerveren üzemeltetik. A képek hosszú évekkel ezelőtt, a Régi nyár forgatásán készültek. Állítólag az egyik férfimagazinban is helyet kaptak volna, de erre végül nem került sor. Viszont az interneten folyamatosan fel-felbukkannak, ahogy jelen esetben is.
Hosszas nyomozás után elértük Zsuzsát is, aki érdeklődően végighallgatta, miért keressük. Majd amikor a meztelen képek szóba kerültek, nagyon gyorsan elköszönt és bontotta a vonalat.
– Ne haragudj, most nem érek rá – fogta rövidre az addig türelmes énekesnő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik