Zámolyi körzeti megbízott tudomására jutott az információ, hogy egy portán körözött ember van. Bár szabadnapos volt szerdán, de Nózival, a rendőrkutyával elmentek ellenőrizni a hallottakat. Egy 24 éves férfit találtak ott, aki más volt, mint akit kerestek, ám amikor a férfi meglátta Nózit szájkosarastul, elfehéredett. A nyitott szemetesben pedig egy konzerv volt, árcédulával az alján. Mivel nem messze, egy idős nő házából többször is loptak, köztük olyan konzervet is, amely a szemetesben volt, faggatóra fogta a körzeti megbízott a férfit- mondta a Fehérvár24-nek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szóvivő hozzátette: eleinte tagadott a férfi, több verziót is előadott arról, hogyan jutott hozzá a konzerv, de aztán megtört. A betörőt végül előállították, és bűnügyi őrizetbe vették.