Szórakozás

Friss: Szakított a VV álompárja!

Külön utakon folytatja a VV5. után összemelegedő Dya és Shadi - értesült a Hír24. Az érintettek nem tagadnak.

A ValóVilág 5. egy újabb fejezete zárult le a napokban: a Hír24 információi szerint szakított Dya és Shadi. A fiatalok tavaly hatalmas meglepetést okoztak, amikor a férfi kiesése után szinte csak pár nappal összemelegedtek. A róluk készülő leleplező fotósorozat után nem is tagadták, valami elkezdődött, amire bent még egyikőjük se gondolt. Nos, azóta ez már a múlt.

“Igen, nem tagadhatjuk tovább” – mondta a Hír24-nek Dya. – “Addig nem szerettünk volna erről beszélni, amíg nem ülünk le egy asztalhoz, hogy nyugodtan tisztázzuk a nézeteltéréseinket, az érzéseinket. Megdöbbentő eredményre jutottunk. Kiesésünk után nem volt egyszerű újra beilleszkedni a kinti életbe, sok közös emlék kötött minket össze, és egy apró világ, amelytől idegen volt minden, ami nem benti.”

“Feltehetően ezek az élmények húztak minket össze, és meg is zavarodtunk, hiszen úgy érezhettük itt kint, ez valami más, talán egy kezdet. De ahogy teltek a hetek, egyre másra kaptuk a jeleket, szerelemként ez nem működik köztünk és nem is működött. Amióta ezt beláttuk, minden más. s végre önfeledten tudunk örülni egymásnak, és természetesen tartjuk a kapcsolatot” – magyarázta a fekete cicababa.

Shadit is próbáltuk elérni, hogy elmondhassa véleményét, egyelőre azonban nem jártunk sikerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik