Szórakozás

Így menthető meg egy házasság – Őszinte vallomás

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen mindig sikerül a vitás helyzeteket megoldaniuk. Házasságuk boldog és harmónikus.

Lillát és Zsoltot sokan álompárként emlegetik. A színésznő azonban csak mosolyog ezen, és azt állítja, bizony náluk is előfordulnak összezörrenések. A nagy dolog inkább az, hogy minden esetben sikerül ezeket megoldani és immár 15 éve vannak együtt.

Amikor Lilla és Zsolt összekerültek sok időt töltöttek külföldön munkájuk miatt. A probléma csupán az volt, hogy nem egy helyen dolgoztak, hanem több száz kilométerre egymástól. Bár mindent megtettek azért, hogy kapcsolatukat életben tartsák, a legnagyobb igyekezetük ellenére is csak havi egy-két alkalommal tudtak találkozni, ami lássuk be őszintén, elég kevés. Lilla nem tagadja, hogy amikor végre ismét huzamosabban együtt tudtak lenni, valahogy nem találták a közös hangot és el kellett telnie bizonyos időnek, hogy újra meglegyen kettőjük között az összhang.

„Közöttünk egyébként más gond nem volt, csak az, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt, nem voltunk összecsiszolódva. Szerencsére sikerült újra egymásra találnunk. Persze azóta is folyamatosan dolgozunk azért, hogy a kapcsolatunk harmonikus és boldog legyen. Ez azt jelenti, hogy a nagy rohanás közepette is szakítunk időt arra, hogy együtt legyünk, hogy kibeszéljük a problémáinkat.” – mesélte a színésznő.

Lilla azt sem titkolja, hogy elég indulatosnak tartja magát, így a vitáknál bizony felemeli a hangját. Ugyanakkor hisz abban, hogy sokszor éppen az teszi tönkre a párkapcsolatokat, hogy az emberek nem beszélik ki egymással, inkább a szőnyeg alá söprik azt, ami bántja őket. Szerencsére az ismert művészházaspárnak eddig minden esetben sikerült pozitívan lezárnia az összezördüléseket.

Két kisfiúk csupán azt sínylette meg némiképp, hogy az utóbbi időben szüleik németországi munkája miatt kissé apa- és anyahiányban szenvedtek, de mostanra már ez a probléma is megoldódott, hiszen Lilla és Zsolt hazaérkeztek  A szépség és szörnyeteg című darabot bemutató turnéról.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.