Szórakozás

Fegyvereket loptak fiatalok

Elfogták a négy fiút, akiket a betöréses lopás mellett lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel is gyanúsítanak.

Egy seregélyesi házba többször is betört négy fiatal. Közel hárommillió forint értékben vittek el értékes műszaki cikkeket, engedéllyel tartott vadászfegyvereket, maroklőfegyvereket és több száz lőszert.

A ház gazdáját a szemközti épület egyik lakója értesítette telefonon szerdán, hogy gyanús mozgást lát az udvarban. A tulajdonos azonnal autóba ült és Fehérvárra sietett. Ekkor látta, hogy vasárnap este óta, mióta nem járt a házban, számtalan értékes műszaki és háztartási cikk mellett eltűntek a lemezszekrényben tartott fegyverei is. Haladéktalanul értesítette a Székesfehérvári Rendőrkapitányság ügyeletét- mondta a Fehérvár24-nek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivóje.

A nyomozók megtudták, hogy többen is láttak fiatalokat az ingatlan kerítésén kiugrani. Egy szemtanú elmondta: a fiúknál egy gitár is volt, és úgy látszott, mintha csak szünetben ugrottak volna át egyik ismerősükhöz a nem messzi szakközépiskolából.

A nyomozók az ominózus szakközépiskolában megkapták a biztonsági kamera délelőtti felvételeit, és a lopott gitár segítségével szerda délutánra sikerült azonosítani az egyik fiatalt.

Mivel a lakásból éles fegyverek is eltűntek a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói az Alba Akció Alosztály beosztottainak közreműködését kérték az elfogáshoz. A 17 éves fiút lakásuk közelében buszra szállás közben fogták el az alosztály tagjai. A náluk tartott házkutatás során az egyik ágyneműtartóból előkerült több fegyver és egyéb tárgy. A fiú társai közül kettőt a székesfehérvári buszpályaudvaron, egyet pedig egy székesfehérvári lakásban fogtak el- mondta a szóvivő.

A 18 éves bakonycsernyei, a 18 éves tápiószentmiklósi, illetve a 19 éves mezőkomáromi diák tartózkodási helyein ugyancsak házkutatást tartottak a nyomozók. Előkerültek az ellopott fegyverek, lőszerek, egyéb tárgyak.

A négy fiatalt őrizetbe vették. Betöréses lopás mellett lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel is gyanúsítják őket. Az eljárást szakértők bevonásával tovább folytatja a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik