Szórakozás

Új nő fekszik Mary Zsuzsi ágyában

Klapka György fiatal alkalmazottja költözött a tragikus körülmények között elhunyt Mary Zsuzsi lakásába.

Nem kevés támadás érte Klapka Györgyöt, amiért Mary Zsuzsi halála után néhány héttel máris kiadta a telkén álló garázslakást. Mások az új lakóról vélekednek rosszallóan, és azt firtatják, hogy képes abban a szobában aludni, ahol az énekesnő meghalt.

Klapka György azonban a tőle megszokott módon racionálisan vélekedik a szituációról. “A halottakon már nem lehet segíteni, senkinek sem lenne jó, ha a lakás itt állna üresen. A lány, akinek felajánlottam, az egyik alkalmazottam, 23 éves, úgy tekintek rá, mintha a gyermekem vagy unokám lenne. Neki ez nagy segítség, hiszen nem kérek pénzt tőle az ittlakásért, tavasztól majd a vőlegénye gondozza a kertet” – mesélte. Az aranyember hozzátette, ha minden lakás lakatlan maradna, ahol meghalt már valaki, a legtöbb üresen maradna.


Fotó: MTI / Lakatos Péter

Információink szerint az új lakót sem zavarja, hogy Zsuzsi egykori életterébe költözik. Azt állítja, nem ismerte az énekesnőt, így nem kötődött hozzá, nincsenek kellemetlen érzései, hogy az ő tárgyait kell használnia. Számára ez inkább életmentő, mint hátborzongató szituáció.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.