Szórakozás

Személyautót gázolt el a vonat Csornánál – ketten meghaltak

Megindult a vonatforgalom a Csorna-Szombathely vonalon, ahol korábban halálos baleset történt az egyik vasúti átjáróban.

Rázó László GYSEV-szóvivő tájékoztatása szerint egyelőre 30-60 perces késésekkel kell számolniuk az e szakaszon utazóknak, a forgalom rendje este hat óráig várhatóan teljesen helyreáll.
Az MTI munkatársa a helyszínen azt tapasztalta: a motorvonat bal oldalán derékba kapta az autót, és mintegy 100-150 méteren tolta maga előtt a síneken, az ütközés a tetejét teljesen belapította. A járművet félig maga alá gyűrte a mozdony.

Korábban írtuk:

A vasúttársaság úgy tudja: a tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti sínekre annak az autónak a vezetője, amely motorvonattal ütközött Csorna közelében szerda délután – közölte a GYSEV szóvivője az MTI érdeklődésére.

Rázó László elmondta: a baleset néhány perccel fél kettő után történt. A motorvonat körülbelül ötven méteren át tolta maga előtt a roncsot. Az autó vezetője és a mellette ülő utas életét vesztette. A hátsó ülésen utazók egyike, akit a tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból, súlyosan, a mellette ülő ember, aki önerejéből mászott ki, könnyebb sérüléseket szenvedett.

Csorna és Szil-Sopronnémeti között vonatpótló buszok szállítják az utasokat addig, amíg nem állhat helyre a vasúti közlekedés – tette hozzá a szóvivő.
Az MTI mentésben részt vevőktől származó információja szerint a súlyos sérült állapotát még most is a helyszínen stabilizálják a mentők. A helyszínelés megkezdődött, és akár órákig is eltarthat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik