Szórakozás

Friderikusz parkolópályán

A tavasz nagy meglepetésének szánták az RTL-nél Friderikusz új kvízműsorát. Ám, most úgy tűnik, őszig várnunk kell. Vagy még tovább.

December elején látott napvilágot az információ: Friderikusz Sándor a Megasztár zsűrijének székéből a konkurens csatorna kvízprofesszora lesz. Így a Legyen Ön is milliomos műsorvezetőjeként bizonyíthatja, érdemes vele számolni a nagy kereskedelmi csatornáknak. Az első hírek szerint a naponta jelentkező kvízműsor az újonnan induló RTL 2 csatorna zászlóshajója lett volna. Az adó indulása azonban hónapról-hónapra csúszik. A Hír24 egy bennfentestől azt is megtudta: tavasszal még biztos nem kapcsolhatunk rá.
“Volt szó októberről, decemberről, márciusról is. A legfrissebb információ az, hogy el sem indul egyelőre az új csatorna. Friderikusz így kimarad a tavaszi műsorstruktúrából, és a tervek szerint ősszel kerülhet legkorábban adásba. Persze addig még ez is változhat, azaz lehet, hogy akkor sem” – súgta meg munkatársunknak a csatorna egyik alkalmazottja.

Friderikuszt állítólag elsősorban nem a pénz, hanem a kihívás motiválta. Korábban ugyanis még sohasem vezetett kvízműsort. Ezúttal ráadásul a tét sem lenne kicsi, hiszen egy olyan műsor tévés személyiség székében kellene bizonyítania, amely évek óta egy másik meghatározó archoz, Vágó Istvánhoz köthető. Az RTL Klub ráadásul egyszer már megpróbálta Vágó nélkül, Fábry Sándorral is sikerre vinni a műsort – ám ez nem sikerült.

Természetesen megkérdeztük az RTL Klubot is, melytől a következő rövid válasz érkezett kérdéseinkre: „Az RTL Klub a műsorról, a műsor indulásáról, és annak személyéről (sic!) egyelőre nem kíván bővebb tájékoztatást adni. A csatorna hamarosan sajtótájékoztató keretein belül ad hírt a részletekről, addig a találgatásokat és pletykákat nem kommentálja.“

Friderikusz Sándor elfoglaltságára hivatkozva e-mailben kérte kérdéseinket, amelyeket el is juttattunk hozzá. Az ő válaszát továbbra is várjuk.
Az már tény: tavasszal a Csillag Születik váltja a ValóVilágot, és Sebestyén Balázzsal az élen rövidesen képernyőre kerülhet a csatorna új show-műsora, az Egy perc és nyersz! is. Friderikusz Milliomosára így legalább őszig várni kell majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik