Szórakozás

Megint VV Csaba nyert

A ValóVilág 1 perc és nyersz hetének döntője előtt egy kis háziversennyel hangoltak a versenyzők, melyet a Helyes pasi győzedelmeskedett.

Seherezádé nagyon csalódott volt, mert úgy érezte ügyetlensége miatt nincs túl sok esélye Kinga is elégedetlen volt azzal a versenyszámmal, amit húzott, ugyanis a homlokán építendő keksztoronnyal már a gyakorlások alatt is többször meggyűlt a baja. Attila saját bevallása szerint is elég nyűgös volt, amit a többiek is észrevettek az Összeférhetetlen srác ugyanis üvölteni kezdett Fecóval, amikor az kiabálva buzdította őt a játék közben.

A háziverseny döntőjét Villa Helyes pasija nyerte, ezért kaphatott egy levelet édesanyjától. Tegnap is a Villába látogatott a személyiségfejlesztő tréner. Meglepő módon Kinga és Attila is részt vett a foglalkozásban. A magát kőszívűnek mutató fiú őszintén vallott évekig tartó magányáról. Kinga nagyon megsértődött Fecóra, mivel szerinte nem kap elég szeretetet a Dumagéptől.

A Villalakók egy feladat során eldönthették, hogy ki a leginkább kétszínű játékos, a legtöbben Fecóra szavaztak. Ezt már legjobb barátja Csaba unja, ezért össze is szólalkozott cimborájával, de a Helyes pasi később megfogadta, többször nem vitázik Fecóval..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik