Szórakozás

Váratlan találkozás-VV Annamari megtalálta az unokatestvérét

A szombaton rendezett közönségtalálkozón teljesen véletlenül talált rá unokatestvérére VV Annamari, akinek a rokon egy portréval is kedveskedett.

Talán mindenre számított VV Annamari, amikor szombaton nagy erővel készült közönségtalálkozójára. Azonban az eszébe sem jutott, hogy egy rokonnal is összefut majd a nagy eseményen. “Szerencsére jól sikerült a közönségtalálkozó. Száznegyven embert hívtam meg és százheten jöttek el. Szerintem ez jó arány” – mondta a Hír24-nek a villa egykori fura lánya, akit egy nem várt meglepetés is ért a találkozón.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

“Teljesen váratlanul felbukkant az unokatestvérem. Bár a rokonság nem közeli, mégis megdöbbentett, hogy ott volt. Valamikor régen már találkoztunk, de nem nagyon emlékszem a dologra” – árulta el Annamari, akinek unokatestvére egy portréval is kedveskedett. “Egy közös kép is készült rólunk, nagyon örültem neki, hogy ő is ott volt” – nyilatkozta az egykori villalakó, aki nem tudja, lesz-e folytatása a szombat esti bulinak. “Számomra minden úgy sült el, ahogy terveztem. Szerintem jól sikerült a dolog, így elképzelhető, hogy lesz még folytatása ennek a közönségtalálkozónak” mondta VV Annamari, aki változatlanul úszik a boldogságban párja oldalán. “Még mindig nagyon jól megvagyunk együtt, boldogok vagyunk. Bár a nagy nyilvánosságnak továbbra se szeretném őt megmutatni, a hangját már hallhatták a nézők a BeleValóban. Ennyi legyen elég mindenkinek” – csilingelt a boldogságtól Annamari, miközben párkapcsolatáról mesélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik