Szórakozás

Rádiós összefogást kezdeményez a Neo Fm

A hazai rádiózás összefogását sürgeti a NeoFm vezérigazgatója. Földes Ádám szerint új, országos hallgatottsági kutatás kidolgozására lenne szükség. A Hír24 a Class FM és a Juventus Rádió képviselőit is megkérdezte a kezdeményezéssel kapcsolatban.

A NeoFm vezérigazgatója, Földes Ádám szerint a most alkalmazott hallgatottságot mérő módszer instabil. Azt a kutatást végző szakemberek is elismerik, hogy a célcsoportszűkítésekkel és a havi adatközléssel nagyon lecsökkenhet az eredmények megbízhatósága, és túl nagy – esetenként 10 százalékos – az ingadozás hónapról hónapra.

“Ez a módszer tehát elbizonytalanítja a hirdetői piacot és silány számháborúvá süllyesztheti a rádiók versengését, miközben a hazai rádiózás olyan eredményeket produkál, amikkel bátran felveheti a versenyt a tévés piaccal” – teszi hozzá a szakember, aki szerint a rádiók összefogásával és egy megbízhatóbb eredményeket produkáló kutatással elérhető lenne, hogy a hirdetők méltó helyén kezeljék a rádiós megjelenéseket.

“Az egészséges rivalizálás szinte természetes, ez akár fejlesztheti is a piacot, azonban az már kérdéses, hogy milyen kutatásra és az ebből következő milyen adatokra hivatkozunk hónapról hónapra” – vélekedik Földes. A vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy az új szereplők belépése a piacra, és a közeljövőben várható frekvenciatenderek kiírása miatt miatt ez most egy egyszeri lehetőség, a legalkalmasabb pillanat a változtatásra.

Megkeresésünkre Turi Árpád, a Class FM vezérigazgatója a következőképpen reagált. „Nem értem Földes Ádám és a Neo FM nyilatkozatát, ha nekik kedvező részadatok érkeznek, akkor agresszív kommunikációba kezdenek, ha számukra kedvezőtlen tendencia rajzolódik ki, megtámadják a hivatalos rádiós kutatást. Sajnálom, hogy ide jutottunk!”

A Hír24-nek a Juventus Rádió programigazgatója is kifejtette a véleményét az üggyel kapcsolatban. “Lassan két éve az összes rádió azon dolgozik, hogy az eddigi és korábban elfogadott mérési metódus átalakuljon és korszerűbb legyen. Ilyen értelemben ez nem egy új kezdeményeztés, ám az tény, hogy ennek kidolgozása lassan halaszthatatlanná válik” – szögezte le Bolla Zsolt. A szakember azt is hozzá tette, hogy az új frekvenciakiosztással a Juventus – budapesti rádióként  – az idei évtől már nyilvánvalóan nem vesz részt az országos mérésekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik