Szórakozás

VV Shadi ittasan ócsárolta kedvesét

Megdöbbenve nézte azt az útinaplót, amiben párja, Shadi ittasan ócsárolta őt. Dya azt mondja, jöhet a szembesítés.

“Ki vagyok bukva azon, ahogyan Shadi beszélt rólam. Amilyen stílusban, és amilyen dolgokat” – közölte a Hír24-gyel VV Dya, aki megkeresésünkre tekintette meg az xnews videóját. Shadi a Hollywood Rose zenekart kísérte el Mariborba, és nemcsak a koncerten vett részt aktívan, hanem már a bemelegítésnél is kivette a részét a közösből. A beszámoló alapján így igencsak kapatosan került kamera elé, és bizony kicsit sem válogatta meg a szavait. Shadi elmondta, szilveszterkor összebalhéztak Dyával, és azóta se beszéltek. Még a telefonját is összetörte a lány miatt, akinek az igazi arcát csak most sikerült megismernie. Dya a videó megnézése után csak röviden reagált Shadi megnyilvánulására, már csak azért is, mert szerinte ők egy párt alkotnak.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

– Tény, hogy volt némi nézeteltérés, de amíg nem tisztáztuk, addig én nem nyilatkoztam volna semmit a helyében – mondta Dya. – Egyelőre megpróbálom betudni annak ezt az utazást és Shadi szavait, hogy ittas volt. De természetesen szeretném vele tisztázni ezt az egészet – tette hozzá Dya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik