Szórakozás

Vicces baki az MTV-ben – Az eltűnt idő nyomában

A Szerencseszombat legutóbbi adásában Völgyesi Gabi még nagy pocakkal volt látható. Holott az énekesnő egy hete adott életet első gyermekének.

Érdekes dologra lehettek figyelmesek az m1 nézői szombat este, mikor a Szerencseszombat címet viselő műsorra kapcsoltak. A műsor egyik színpadra lépő vendége a Unique formáció volt, melynek énekesnőjét nagy pocakkal láthatták a nézők. Azonban Völgyesi Gabi, a formáció énekesnője egy hete adott életet első gyermekének. A produkció alatt közben végig olvasható volt az ’élő’ felirat, pedig Völgyesi Gabi akkor már épp az első gyermeke körüli teendőkkel volt elfoglalva. Ráadásul a szemfüles tévénéző a TV2 Aktívjában a Szerencseszombattal egy időben az újdonsült apuka nyilatkozatát is meghallgatthatta, aki épp a szülés körülményeiről és a csöppség, valamint az anyuka állapotáról informálta a nézőket. Ennek alapján joggal merül fel a kérdés: vajon tényleg élőben sugározzák-e a lottóközvetítést? Kérdésünkre a produkciót előállító külsős cég munkatársa válaszolt.

“Természetesen maga a lottósorsolás minden esetben élő. Azonban ahogy a híradóban, úgy ebben a műsorban is vannak olyan műsorszámok, melyeket előre felveszünk. Ettől azonban még nem kérdőjeleződik meg a bemondók élőben való munkája. Itt is hasonló dologról volt szó” – árulta el Szeles Péter, aki hangsúlyozta, hogy a műsorban hangot is adtak mindannak, hogy Völgyesi Gabi azóta életet adott első gyermekének. ” A Unique fellépését előre felvettük. Völgyesi Gabi délelőtt még itt volt nálunk a stúdióban, délben pedig már a kórházban, a szülőszobán” – nyilatkozta a külsős cég munkatársa. Bár a kint felejtett ‘élő’ felirat sokakban kérdéseket hagyott a műsor élő folyamát illetően, aggodalomra nincs ok. “Csak a Luxor-sorsolás az, amely felvételről megy. A lottószámokat minden esetben élőben húzzuk” – nyilatkozta határozottan Szeles Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik