Szórakozás

Milliókat termel VV Vera pornója – újabb filmes ajánlat várja

Hatalmas vihart kavart VV Vera felnőtt videója, amelyre le is csapott egy hazai producer. A DVD-t elkapkodták, az illegális terjesztők is tejelhetnek a tulajdonosnak.

Karácsony előtt került a piacra VV Vera szexvideója, amelyért a Hír24 információi szerint az állítólagos jogtulajdonos közel egymilliót fizetett. Igaz, ezt Tomor András nem kívánta kommentálni. Az azonban tény, hogy alig egy hónap alatt szinte minden egyes példány elfogyott a benzinkutakról, újságárusoktól.

– Több ezer példányban jelent meg egy magazin mellékleteként, és – ilyenre régen volt példa – utángyártás alatt van. Ezért a lap következő száma is csúszik – mondta a Hír24-nek a film jogait megvásárló Tomor. – Amikor kirobbant a botrány, én pedig megszereztem a jogokat, az első két hetem azzal ment el, hogy az illegális másolatok eltűnjenek az internetről. A jogtalan terjesztők perekre számíthatnak – tette hozzá, utalva arra, újabb jelentős bevételekre számít a Villa érzékeny nőjének köszönhetően. A producer mindezek ellenére azt mondja, a ValóVilág 5 végeztével attól sem zárkózik el, hogy ezúttal már közösen keressen Verával.

– Nyitott vagyok arra, hogy újabb filmet, filmeket forgassunk. Igaz, nem csak Verával kapcsolatban. Ha lesz alkalmam, erről is beszélhetünk vele – mondta a felnőttfilmes.



Vera édesanyját és testvéreit többször is próbáltuk elérni, hogy megtudjuk, mit szólnak lányuk botrányos kasztingjához, és az újabb szexfilmes ajánlathoz, a telefonjaikat azonban nem vették fel. A legjobb barátnője, Zita azonban igen. – Erről a videóról én nem tudtam. Néhány éve ismertük meg egymást, még mindig nehéz elhinni, hogy ez nem egy házivideó – magyarázta a lány a Hír24 kérdésére.

A VV érzékeny lelkű lánya közben szinte minden adásban osztja az észt, jelezve, hogy ő az, aki erkölcsben mindenki fölött áll. Vajon mi lesz, ha a villából kikerülve szembesül pornóipari karrierjével?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik