Szórakozás

Kutyául járt ebek

Gazdáik civakodása miatt menhelyre került két kis yorki Dunaújvárosban.

Összeveszett a 23 éves nő volt élettársával. Még hétfőn tett feljelentést a nő, mert szakításukat követően a férfi a lakásukban bántalmazta, majd elvitte két Yorkshire terrier kutyáját, azok játékaival és felszereléseivel együtt.

Csütörtökön a rendőrök házkutatást tartottak a 28 éves férfi lakóhelyén, ahol megtalálták a két kutyát. Azokat lefoglalták, majd beszállították őket a kapitányságra, ám hiába lelkendeztek farkcsóválva a gazdijuknak.

A férfit a nyomozók lopás, és könnyű testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, de nem tett vallomást- mondta a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika, rendőrségi szóvivő. A szóvivő hozzátette: amikor a nyomozók a kutyákkal kapcsolatos lefoglalást megszüntették, az ellen a férfi panasszal élt, így a kis kutyusokat a panasz elbírálásáig a rendőrök az egyik dunaújvárosi állatvédő alapítvány menhelyén helyezték el.  

A férfi az ellene indult büntetőeljárás során szabadlábon védekezik. Azt még nem tudni, hogy a kiskutyák meddig lesznek távol otthonuktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik