Szórakozás

Bódi Sylvit hírbe hozták a namíbiai konzullal

Egy internetes blogon tényként állítják: Bódi Sylvi egy afrikai ország tiszteletbeli konzuljával áll intim kapcsolatban.

 


Bódi Sylvi felháborodott (Fotó: TV2)

“Erik nagyon büszke arra, hogy Bódi Szilvi (sic!) a lekötelezettje, és bármit, bármikor megtesz neki, amit csak kér” – jelent meg egy internetes oldalon, és azt is határozottan kijelentik, hogy a modell rendszeresen intim kapcsolatot létesít a férfival. A neves vállalkozóval kapcsolatban azt is tudni vélik, hogy örömlányokat futtat, és utazási irodát is is üzemeltet, amelynek szolgáltatásai között szintén szerepel az örömlányok közvetítése. A cikkben említett Molnár Erik ráadásul egy afrikai ország tiszteletbeli konzulja, a blog pedig azzal próbálja meg megerősíteni Sylvi és a férfi “kapcsolatát”, hogy egy korábbi sajtóhírt is idéz: a playmate épp azon afrikai országból fogadott örökbe egy gyermeket névlegesen, amelyet állítólagos “szeretője” képvisel itthon.

A Hír24 elérte Namíbia tiszteletbeli konzulját, aki jókat derült a cikk állításain, majd csak annyit közölt, nem kíván reagálni rá.

Döntését egyébként azzal magyarázta, az elmúlt években már megtanulta, hogy talán ez a lehető legjobb döntés. Kérdésünkre hozzátette: jogi lépéseket sem fontolgat. Nem így Bódi Sylvi, akinek eljuttattuk a teljes cikket véleményezésra. A modell jelenleg külföldön tartózkodik, és csak tegnap volt ideje elolvasni a róla szóló állításokat.

Felháborító – összegezte véleményét, majd csak annyit közölt, a teljes anyagot továbbította a jogi képviselőjének, aki, ha úgy ítéli meg, jogsértés követtek el Sylvivel szemben, nagy valószínűséggel a bíróságra viszi a dolgot.

Természetesen az oldal üzemeltetőjét is szerettük volna megkérdezni, de az impresszumukban csak egy emailcím szerepelt. Az arra elküldött kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik