Szórakozás

2 év 8 hónap börtön a “zsákos ügy” elkövetőjének

24.hu
24.hu

2012. 01. 11. 18:11

Halált okozó testi sértésben bűnösnek találták azt a férfit, aki fellökött, majd a padlásra zárt egy 17 éves lányt, aki eközben életét vesztette.

Korábban a témában:

Halált okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek jogerős ítéletében, és 2 év 8 hónapi börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék szerdán Márföldi Ádámot, aki egy 17 éves lány halálát okozta; a férfit büntetőperének kezdetén még emberöléssel vádolta az ügyészség.

A bíróság, miután az ügyészség a szerdai tárgyalási napon halált okozó testi sértésre módosította a vádat, ítéletében szintén úgy foglalt állást, hogy a vádlott nem akarta a sértett halálát, márpedig ennek hiányában jogilag nem állapítható meg az emberölés.
Az eset a sajtóban “zsákos ügyként” vált ismertté, mert miután a férfi egy szóváltás hevében hanyatt lökte a fiatal lányt – aki ennek következtében eszméletét veszítette, majd saját nyálát belélegezve megfulladt – hetekig rejtegette a holttestet egy zsákban a házuk padlásán.

Előzmények:

A vádlott és a sértett 2010 márciusában ismerkedett meg egymással, majd a lány többször kérte a 24 éves férfit, hogy szerezzen meg neki egy kért mobiltelefont.
A bűncselekmény napján a híváslisták alapján 11 alkalommal bonyolítottak néhány másodperces telefonbeszélgetést, majd a lány megjelent a vádlott lakásán, de a férfi nem engedte be. A nő ennek ellenére felment a ház padlására és elkezdte összepakolni az ott talált, a vádlott tulajdonát képező holmit, hogy azt magával vigye. A férfi meghallotta a padlásról beszűrődő zajt, felment, ekkor alakult ki közöttük a szóváltás. A férfi mindkét kezével meglökte a nőt, aki megtántorodott, hátralépett, közben megakadt a lába egy gerendában, és hanyatt zuhant.
A vádlott hallotta, hogy a nő hörög, de vallomása szerint azt gondolta, hogy majd magához tér és dörömbölni fog, hogy engedje ki.
Bezárta a padlásajtót és csak másnap tért vissza, ekkor nyilvánvalóvá vált számára, hogy a lány meghalt.
A perben felkért pszichiáter szakértői véleménye szerint a vádlott személyiségzavarban szenved, ami azonban nem korlátozza őt tettei súlyának és következményeinek felmérésében. Jellemző azonban rá az érzelmi sivárság, ami a bíróság szerint abban is megnyilvánult, hogy nem segített a földön fekvő, eszméletlen lánynak, és gondatlanságával a sértett halálát okozta.

Az ítélet indoklása nem tért ki részletesen arra, hogy mi történt a halál után a holttesttel. Az ügyész a vádbeszédében is csak annyit említett, hogy a vádlott “mindent megtett” a holttest eltüntetéséért. A fiatal lány holttestét végül a zsákban a vádlott és lánytestvére egy Szombathelyhez közeli erdős részre szállította úgy, hogy a testvér nem is tudta, mit rejt a zsák.
A Szombathelyi Törvényszék ítéletében a vádlottat mellékbüntetésül három évre eltiltotta közügyek gyakorlásától, és kötelezte 2 millió 177 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. Nem hozott viszont döntést a sértett hozzátartozóinak 10 millió forint nem vagyoni kár iránti igényéről. Az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője pedig elfogadta az ítéletet, így az jogerős.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.