Szórakozás

Eljegyezte párja a terhes magyar tinisztárt

Szorcsik H. Viki gyakorlatilag bármelyik pillanatban világra hozhatja első gyermekét, Andrást. Ezentúl viszont már menyasszonyként ad életet a kisfiúnak, ugyanis párja megkérte a kezét.

Betölti a húszat, vagy sem? – gyakorlatilag ez is egy olyan kérdés, amelyre ötven-ötven százalékot adhatnának pro és kontra a fogadóirodákban. A kérdés pedig Szorcsik H. Vikivel lenne kapcsolatos: hány éves lesz vajon, amikor világra hozza első gyermekét? Az sem kizárt, hogy a TV2 szappanoperájának egykori Bencsik Beája január 27-én ezentúl nem csak a saját, de gyermeke születésnapját is ünnepli majd – és mindezt már boldog menyasszonyként.

„Névnapi, karácsonyi és újévi ajándék volt ez a lánykérés, így egyben – mondta a Hír24-nek Viki. – A párom december 23-án kiment külföldre, azt mondta, délután jön. Sokat késett, estig kellett várni rá, de ekkor egy nagy virágcsokorral tért haza. Boldog voltam, vízbe tettem, bár éreztem, ott sündörög körülöttem, amit furcsállottam. Aztán azt mondta, öltözzek, mert megyünk. Ekkor csempészte be a gyűrűs dobozt a csokorba, és hívta fel a figyelmem, nézzem meg jobban a virágom. Aztán kivettem dobozkát, ő kinyitotta és megkérte a kezem. Azonnal igent mondtam – idézte fel mosolyogva élete egyik legszebb napját Viki, majd az előtte álló nagy eseményről is mesélt. – Én kislányt szerettem volna, Andris kisfiút. Egy ultrahangon derült ki, az ő álma valósul most meg, persze én ugyanolyan boldog vagyok. Andrisnak hívják majd a picit, az apukája után. És való igaz, van rá esély, hogy épp a huszadik születésnapomon jön a világra – tette hozzá.

Viki tavaly év elején ismerte meg a párját, a kapcsolatuk pedig hamar komolyra fordult. Néhány hét után tudták meg azt is, gyermekkel ajándékozza meg az élet őket. A fiatal lány azóta elhagyta a Jóban Rosszban sorozatot is, hogy minden energiájával az anyaszerepre koncentrálhasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik