Szórakozás

Életveszélyes ütés a koponyára

P. Horváth Ágnes

2012. 01. 09. 16:19

Egy 50 éves dégi férfit bántalmazott ismerőse. A rendőröknek a támadó azt mondta őt is leütötték, ám hétfőn előzetes letartóztatásba került.

Előszálláson a Baross Gábor utca egyik házában egy vérbefagyott, eszméletlen férfihez riasztották a rendőröket, még január 6-án. Az 50 éves dégi férfit a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a koponyájára éles tárggyal mértek erős ütést. A férfit azonnal megműtötték, jelenleg is közvetlen életveszélyben van. Koponyasérülésén kívül arcán és fején kisebb felületi vágások, horzsolások is találhatók- mondta a Fehérvár24-nek Németh- Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szóvivő hozzátette: a ház tulajdonosa, egy 51 éves férfi, a rendőröknek azt állította, barátjával együtt italoztak, szóváltás nem történt közöttük. Amikor kiment a lakásból az udvaron található WC-re, és onnan visszatért, egy csattanást érzett. Nagy erejű ütést kapott a tarkójára, és mire magához tért, azt látta, barátja a földön fekszik vérbe fagyva, és „hörög”. Ekkor kért segítséget a szomszédjától.

Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a férfi tarkóján sérülés nem keletkezett, és a helyszíni szemle valamint az elsődlegesen beszerzett információk sem erősítették meg, hogy a lakásban egy harmadik személy járt volna.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt indított büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az 51 éves előszállási férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Hétfőn a Székesfehérvári Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.     

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

February 1946: Russian writer Ilya Ehrenburg (L) sitting with the President of the Hungarian-Russian cultural society.  (Photo by John Phillips/The LIFE Picture Collection/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.