Szórakozás

Kórházba került a Csillag születik műsorvezetője

Egyelőre az intenzív osztályon telik Mariah Carey férje, Nick Cannon újéve, miután a veséivel gondok adódtak.

Egy picivel hosszabbra nyúlik Mariah Carey, Nick Cannon és ikreik aspeni téli vakációja, mint azt eredetileg tervezték. Az amerikai Csillag születik műsorvezetője ugyanis kórházba került az éve első napjaiban. Nicknek a veséivel vannak gondjai, ami miatt az intenzív osztályon ápolják. Állítólag teljesen fel fog épülni, és nincs semmi komolyabb baja.

Persze azt leszámítva, hogy a feleségétől nagyobb szenzációhajhász nincsen a kerek világon. Ugyanis miközben Mariah arra kérte rajongóit, hogy imádkozzanak Nickért, addig ő vidáman pózolt a betegágyában feküdve. Hiszen a fészbúkgyanús képek készítésére nincs is jobb hely, mint az intenzív, ahol mások az életükért küzdenek. Carey-t a szánalmas kis mutatványáért érthetően megpróbálták kidobni a kórházból, de csak kiharcolta, hogy maradhasson, hiszen a Twitter oldalát folyamatosan frissítenie kell a férje állapotáról.

Bár mást nem is várhatunk attól, aki a gyerektelensége, majd a terhessége és gyerekei kiárusításával többet keresett, mint utolsó két lemezével.


A “Pózolj a beteg uraddal!” fotótrend első indulója

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik